Mit tehetünk az erős és egészséges fogakért és állkapocsért?

Annak ellenére, hogy legtöbben naponta mosunk fogat, és megpróbálunk mindent megtenni fogaink épségéért, a különböző fogászati problémák mindenkit érintenek. Teljesen normálisnak tartjuk, hogy fogaink idővel tönkremennek, és az egyetlen megoldás ha fogorvoshoz megyünk aki betömi vagy kihúzza őket.

Ne értsetek félre, a modern fogászat nagyon hasznos és szükséges is a romlott fogak kezelésében. A rossz fogak rengeteg problémát okoznak, és sokszor már csak a fogorvos nyújthat megoldást. 

Ettől függetlenül érdemes végiggondolnunk, hogy mitől romlanak el a fogaink. Az öregedéssel együtt járó lassú degeneráció, vagy a különböző környezeti hatások, és az életmódunk az, ami elősegíti ezt. 

Weston A. Price, Edward Mellanby és a primitív populációk

Egy Weston A. Price nevű amerikai fogorvos, illetve egyéb kutatók, mint Dr. Edward Mellanby a D vitamin felfedezője rég bebizonyította, hogy az étrendünknek hihetetlen nagy szerepe van mind a fogak formációjában, mind a fogszuvasodás elleni immunitásban.

Weston Price primitív törzseket vizsgálva azt találta, hogy a modern lakosokhoz képest elképesztően jól fejlett álkapcsuk, és ép fogsoraik voltak. Egyes törzsekben a fogszuvasodás a populáció csupán 0,4%-át érintette. Azt találta, hogy ezeknek a törzseknek a lakosai 4-szer annyi vízben oldódó vitamint, és 10-szer annyi zsírban oldódó vitamint fogyasztottak naponta, mint a korabeli modern amerikaiak. (Ez azóta lényegesen tovább romlott) A tradicionális populációk tudták, hogy bizonyos ételek mint a gabonák, különböző ételpreparációs technikákat igényelnek, hogy emészthetőek és tápanyagdúsak legyenek. Ma minden a sebességről és nem a fenntarthatóságról szól, így ezeket az időigényes technikákat csak nagyon kevesen alkalmazzák.

Weston Price és Dr. Edward Mellanby mindketten a kalciumot és foszfort, illetve a zsírban oldódó vitaminokat, főleg a D vitamint találták a legfontosabb tápanyagoknak amik szükségesek az egészséges fogakhoz. Weston Price sokszor megemlített egy anyagot amire mint X aktivátor hivatkozott, később kiderült, hogy ez az anyag a K2 vitamin volt, amit akkor még nem ismertek. A K2 vitamin, a D vitaminnal és ásványi anyagokkal együtt szükséges az erős fogakhoz és csontozathoz, mivel nélkülük a kalcium nem a fogakba és csontokba szívódik fel, hanem az erekben és lágy szövetekben rakódik le.

Sajnos az idősek akik csak kalciumot szedtek táplálékkiegészítők formájában, de D és K2 vitamin hiányuk volt, csak felgyorsították az érelmeszesedésüket. 

fog felépítése

Dr. Edward Mellanby sikeresen kezelt korai fázisú fogszuvasodást gyerekekben, azáltal, hogy D vitaminnal egészítette ki az étrendjüket, és a gabonákat felváltotta burgonyafélékkel és gyökeres zöldségekkel. Azt találta, hogy ha nem változtatja a gyerekek étrendjét, de D vitaminnal egészíti ki akkor javult a fogszuvasodás, de nem szűnt meg teljesen. Ha azonban nem adott nekik D vitamint, viszont az alap étrendjüket zabpehellyel egészítette ki, akkor felgyorsult a fogszuvasodás. Ez a gabonákban található magas fitátsav tartalom miatt van, ami blokkolja az ásványianyag felszívódást. (forrás)

Sokan erősen kérdőre vonják a fitát sav, és egyéb antitápanyagok káros hatásait az emberekre nézve, viszont főként egereken végzett kutatásokra hivatkoznak. Az egereknek a gabonák és a magok a fő természetes táplálékaik, és emiatt sokkal jobban alkalmazkodtak a bennük lévő káros anyagok semlegesítéséhez.

Dr. Price szintén sikeresen fordított vissza korai fázisú fogszuvasodást gyerekekben úgy, hogy az étrendjüket napi egy nagyon tápanyagdús étellel egészítette ki. Ez általában magas vitamintartalmú tőkehalmáj olaj, és vajolaj volt narancslében vagy paradicsomlében feloldva, illetve egy tál húsleves velős csontokból és húsból, répával és egyéb zöldségekkel kiegészítve. Ez rengeteg A és D vitaminnal illetve kalciummal és foszforral egészítette ki a gyerekek étrendjét.

bone broth

Amit figyelmen kívül hagytak

Weston Pricék tehát a modern étrendünk alacsony mikrotápanyag tartalmát, (főleg a zsírban oldódó vitaminokat és ásványi anyagokat tekintve) tették felelőssé, a rosszul formálódott állkapcsokért, aminek következtében a fogaink nem férnek el a szánkban, és szabálytalanul fejlődnek ki. Illetve a fogszuvasodásért, és egyéb degeneratív jelenségekért, mint a hosszúkás arc, a keskeny orrjáratok, illetve a szájon át történő légzés, aminek a káros hatásairól sokat olvashatott aki Dr. Buteyko munkáját ismeri.

A szájon át történő légzés, többek között a fogakat is károsíthatja mert kiszárítja a szájat, ezáltal csökkentve a nyálunkat ami véd a baktériumok ellen. A keskeny orrjáratok pedig alvászavarokat okozhatnak, amik rengeteg betegséget idézhetnek elő.  

Egy nagyon fontos szempontot azonban Pricék nem vettek figyelembe, és én is csak jóval ennek a bejegyzésnek a publikálása után találkoztam vele, miután véletlen rátaláltam egy Dr. Mike Mew nevű fogorvos videóira. 

Dr. Mike Mew ismeri Weston Price és egyéb kutatók munkáját, és ő is arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi történt ami előidézte ezt a fajta degenerációt a modern emberekben. Ő azonban, az étrendnek nem a mikrotápanyag tartalmát tartotta a fő kiváltó oknak, hanem a „keménységét”. Erre elég jó példákat is hoz, pl. képeket D-vitamin hiányos gyerekekről akiknek jól fejlett állkapcsuk és fogaik vannak. Videóit minden angolul beszélőnek ajánlom akit érdekel bővebben az elmélete. (Mellesleg igen szabályos és szép állkapcsa és fogsorva van, úgyhogy mindenképp működik amit csinál.)

Szintén ezt az elméletet támasztja alá az a tény, hogy a legjobb dolog amit bárki tehet a csontsűrűségének a növelésére, és ezáltal a csontritkulás megelőzésére a súlyzós edzés, vagy valamilyen olyan mozgásforma ami nagy terhelésnek teszi ki a csontokat. (R, R) Ha nem mozgunk, nem emelünk súlyokat, nem futunk, mászunk, úszunk a nap folyamán, amihez az evolúció során alkalmazkodtunk, csak a képernyő előtt ülünk egész nap, izmaink és csontjaink nem fejlődnek ki, gyengék lesznek és idővel leépülnek.

A szervezetünk tehát semmilyen energiaigényes szövetet nem fejleszt ki, vagy tart fenn, amit nem tart létfontosságúnak. Ugyanígy a deformált fogakért és állkapocsért (ami kizárólag a modern embereket érinti), az étrendünk felelős, ami szinte kizárólag puha, könnyen emészthető, minimális rágást igénylő ételekből áll. Fiatal korban pont amikor fejlődik az állkapcsunk és a fogsorunk, valamiért még inkább a puha, pépes ételek vannak előtérbe helyezve. 

Sajnos ha már felnőttünk, utólag nem fogjuk tudni teljesen korrigálni a deformált fogainkat, ugyanúgy ahogy a lyukas fogaink sem fognak betömődni attól, hogy elkezdünk D-vitamint szedni és májat enni. Ettől függetlenül szerintem nagyon fontos, hogy időnként rágjunk intenzívebben valamit, hogy fogaink erősek és egészségesek maradjanak, ha szerencsénk van idővel arcunk is formásabb, szabályosabb és szebb lesz.

Szerencsére manapság ehhez nem csak egy rágós hús vagy zöldség nyújt megoldást mint régen, elég ha megfelelő keménységű rágógumit használunk hetente pár alkalommal. 

Személyes Tapasztalatom

44768097_10213103479168213_3823801266140610560_n (1).jpgNekem kicsit szabálytalanul formálódott fogaim vannak, amin valószínűleg már nem fogok változtatni, fogszabályzás szóba jött régen, de nem éltem vele és nem is bánom. Szerencsére az utóbbi években nem volt semmilyen fogszuvasodásom, lyukas fogam vagy bármilyen dentális problémám, és nagyon erősnek érzem a fogaim, sosem érzékenyek, ami remélem, hogy így is marad.

Nem is volt soha fogszuvasodásom amíg, a krónikus betegségemre keresve megoldást, nem kezdtem el egy alacsony szénhidráttartalmú paleó étrendet, amit egy nyers vegán étrend követett.

Ezen a ponton a fogaim rendkívüli ütemben kezdtek tönkremenni. Mindkettő étrend által sok antitápanyagot és savas ételt fogyasztottam, magok, mogyorófélék vagy gabonák és nyers zöldségek, gyümölcsök formájában, ezen kívül nem ettem elég kalóriát ami hosszútávon gyengítette az immunrendszerem. A szénhidrátszegény paleo étrend valószínűleg a nyálelválasztásom is negatívan befolyásolta. 

Miután sikerült egy olyan étrendet kialakítanom amivel megszűntek az emésztőrendszeri gondjaim, és a kísérletezgetéseim során kilyukadt 2-3 fogamat betömték nem volt különösebb gondom, de a fogaim kicsit érzékenyek maradtak.

mate1.jpg

Mikor Dr. Mew munkájával találkoztam, rendeltem egy adag mastic rágógumit, ami egy meditárran fának a gyantája, és tökéletesen megfelel a célnak. A boltba kapható rágógumiknál jóval keményebb, többször is fel lehet használni, és még különböző hasznos egészségügyi hatása is van, például emésztőrendszeri betegségeken javít, és bizonyos fertőzések ellen is hatásos. (R

Heti 3-4 nap kb 10-15 percig szoktam intenzíven rágni egy jó nagy darabot, érdemes egyik oldalról a másikra, lehetőleg minden pozícióban rágni kis ideig. Mióta csinálom érezhetően erősebb lett az állkapcsom és fogaim, és a fogak érzékenysége is teljesen elmúlt, ezen kívül szerintem az arcom szimmetriája és kinézete is pozitív irányba változott. 

Összefoglaló

Mit tehetünk tehát az egészséges és erős fogakért, a fogmosáson kívül? 

  • Tápanyagdús természetes ételeken alapuló étrend, ami nem tartalmaz túl sok teljes kiörlésű gabonát, hüvelyest, vagy magot/mogyorófélét, de gazdag a zsírban oldódó vitaminokban és ásványi anyagokban. 
  • Savas ételek, pl. savas gyümölcsök, savas üdítők, méz, datolya, savanyúkáposzta mértékletes fogyasztása, vagy teljes mellőzése adott időre.   
  • K2 vitamin kiegészítés, ha nem nyújt eleget az étrendünk.  
  • Heti pár alkalommal vagy akár minden nap, intenzív rágás valami nehezen rágható rágóval, nyers répa vagy hasonló zöldség is jó opció lehet. 
Messer Máté
Messer Máté

Saját krónikus betegségsorozatom hatására kezdtem el foglalkozni a táplálkozással és az egészséges életmóddal. Azért hoztam létre ezt a honlapot, hogy meggyőzzek minél több embert arról, hogy az életmódunknak hatalmas szerepe van az egészségünkben, illetve tudományos és tapasztalati tudásomat felhasználva szeretnék segíteni abban, hogy jó döntések által minél többen egészségesen éljünk.

Articles: 44

3 hozzászólás

  1. Rendkívül érdekes, egy próbát feltétlenül megér ez a fagyanta rágás. Nekem fogszabályzóm is van és D-t is, K2-t is szedek, de abban lehet valami, hogy ha nincsen terhelésnek kitéve az állkapocs, akkor pont a lényege veszik el a dolognak.
    Remélem újraéledt az oldal ezzel a cikk kiegészítéssel, mindannyiunk érdekében.
    Köszi Máté!

    • Szia Gergő! Igen, szerintem szükséges valamilyen formában. Régen én se tartottam fontosnak csak miután rátaláltam Dr. Mew-re. Persze ettől a D és K2 fontos, más miatt is. Igen, most pár hónapig biztosan aktív leszek, aztán majd kiderül 🙂 Köszi!

      • Szia Máté!
        Én személy szerint nagyon örülök neki, hogy folytatod, elképesztően minőségi az oldal, nagyon nagy kár lett volna érte, ha új cikkek nélkül maradunk.
        Én a szó szoros értelmében napi szinten olvasom mióta rátaláltam, pedig az nem mostanában volt.☺
        Minden bejegyzést újra meg újra.
        Temérdek ismerősömnek ajánlottam már.
        Ja, egyébként a Buteyko légzéstanfolyamot elvégeztem, érdekes volt tényleg, de vannak benne elavult és megkérdőjelezhető nézetek.
        Kiosztanak egy füzetet a tanfolyam elején, amiben a helyes étrendet ajánlják, persze vegetáriánust, mert a hús savasít, és mert két és fél millió évig nem ettük…… Persze zöldségeket együnk orrba-szájba, mert az az amit fogyasztottunk két és fél millió évig…Ezen a ponton azért jóérzésű ember elgondolkozik, hogy hazamenjen-e. Valamint az még vele a gond, hogy szerintük a világ összes betegségére, problémájára a Buteyko légzés a megoldás, mert minden gondot a hiperventilláció okoz…
        Intenzív sport közben is tilos a szájlégzés, amit, ha valaki sportolt már keményen életében, az tudja, hogy lehetetlen kivitelezni. Ezeket leszámítva a módszer hasznos, mindenkinek tudnia kellene, hogy mekkora kárt okoz magának, ha több levegőt vesz a kelleténél, ráadásul szájon át.
        Állítólag Patrick McKeown-a légzés ereje című könyv korszerűbb információkat tartalmaz, de az alapja ugyanez, Buteykosok is használják.
        Máté, azt már akartam tőled kérdezni, hogy Danny Roddy munkásságából nem akarsz csinálni egy rövid, de lényeget magában foglaló összefoglalót azoknak, akik nem tudnak angolul?
        Ray Peat-es, egyébként remek cikkhez hasonlóan?
        Sokan szedik a finasteride-t,
        de mostanában sokat hallani, hogy elsősorban nem is a DHT-hoz van köze a férfias típusú kopaszodásnak, állítólag…

Leave a Reply

Discover more from Az egészség művészete

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading