Az Inzulin-Szénhidrát-Elhízás Hipotézis Bukása

Bevezetés

Sokan kérdeztétek, hogy mi a véleményem a szénhidrátok és az elhízás kapcsolatáról illetve sokan jelezték, hogy nem teljesen értenek egyet az elhízásról alkotott véleményemmel. Továbbá többen javasoltátok Gary Taubes könyveit, hogy hiányos tudásomat kiegészítsem.

A félreértések elkerülése végett szeretnék pár dolgot előre tisztázni. Kétségtelen, hogy a különböző szénhidrát csökkentéssel járó étrendek sokaknak segítettek fogyni, és javítani az egészségükön, ez tény. Sokan vannak azonban azok is, akiknek a szénhidrátok csökkentése nem vezetett eredményhez, és rosszabbodott az egészségük.

Ugyanúgy ahogy a Metabolic Typingot követők sikerei nem bizonyítják a mellékvese dominancia létezését, a szénhidrátcsökkentésből származó sikerek sem bizonyítják a szénhidrát-inzulin hipotézis igazát. Ez a cikk nem személyes támadás azok ellen, akik alacsony szénhidrát bevitelű étrendet követnek, nem akarok senkit lebeszélni erről, pláne nem akkor ha jól működik. Azonban rengeteg mód létezik a fogyásra, süteménnyel illetve gyorséttermi ételekkel is lehet fogyni, még akkor is ha nem ez a legegészségesebb módja. (R, R1)

Amiről ebben a cikkben írni fogok az azonban a hipotézis, amit mind külföldön, mind Magyarországon rengetegen hirdetnek, miszerint a kalóriaelmélet téves vagy hiányos, és a szénhidrátok, azon belül is a finomított szénhidrátok okolhatóak az elhízásért, mivel ezeknek az ételeknek a fogyasztása jelentősen megemeli az inzulin szintet, a magas inzulin szint pedig elősegíti a zsírsejtekbe történő zsírlerakódást.

Külföldön jelenleg Gary Taubes a leghíresebb képviselője ennek az irányzatnak, aki Peter Attia-val 2012-ben megalapította a saját „Non-profit” szervezetét a NuSI-t (ami 1,8 millió dollárt azaz ~fél milliárd forintot hozott nekik azóta.) elsősorban abból a célból, hogy tudományos kutatások által igazolják az inzulin-szénhidrát hipotézist.

Persze a különféle szénhidrát csökkentett étrendek már elég régóta jelen van, rengeteg híres diéta ajánlja a szénhidrátok elhagyását. (Atkins, Dukan, LCHF, Ketogén stb.)

Magyarországon Schobert Norbi a legismertebb képviselője ennek az irányzatnak, nem véletlen, hogy az Update termékek „előnye” elsősorban az, hogy kevesebb szénhidrátot tartalmaznak mint a sima ételek. Persze Norbin kívül rengetegen árusítanak különféle szénhidrát csökkentett termékeket, és hirdetik, hogy ezek egészséges alternatívái a finomított szénhidrátokban gazdag feldolgozott ételeknek illetve segítenek lefogyni.

Norbi olyannyira beleélte magát ebbe az elméletbe, hogy többször nyíltan kijelentette, hogy a kalóriák nem számítanak – amiről könyvet is írt „A nagy kalóriahazugság” néven. Norbi szintén úgy gondolja, hogy a finomított szénhidrátok okolhatóak az elhízásért és a betegségekért, illetve egyéb érdekes kijelentéseket is hallani tőle miszerint a szénhidrátok zsírrá alakulnak, a zsírok kellenek a fogyáshoz, illetve a bevitt zsír sohasem alakul testzsírrá. Ez főleg azért érdekes, mert rengeteg kutatás bizonyítja, hogy a fogyasztott zsírsavak aránya, jelentős korrelációt mutat a testzsírunk zsírsav arányával. (R, R1, R2, R3, R4, R5) Ezt egyébként azt tapasztaltam sajnos Norbin kívül sokan gondolják így és rendkívül sok zsírt fogyasztanak, főleg hozzáadott zsír formájában, aztán csodálkoznak, hogy miért nem sikerül fogyniuk.

Ha egyszerre eszünk szénhidrátokat és zsírt, mint legtöbb ember, akkor először a bevitt szénhidrátokat fogjuk energiaként felhasználni, és a zsírt raktározni, nem pedig fordítva. Persze ha nem viszünk be jelentősen több energiát mint amennyire szükségünk van, akkor nem kell azzal foglalkoznunk, hogy az adott étkezés után közvetlen mi történik a tápanyagokkal, mivel a nap végére kiegyenlítődik a fogyasztott és az elhasznált tápanyagok mennyisége.

A külföldi paleo mozgalom először rendkívül szénhidrátellenes volt, azonban az újabb irányzatok szerencsére már jóval elnézőbbek voltak a szénhidrátok tekintetében, mivel hamar beigazolódott, hogy a sovány hús és keményítő mentes zöldségekből illetve magokból és mogyorófélékből álló első paleo étrend elég sok problémához vezet már rövid távon is. Sokan esünk abba a hibába engem is beleértve, hogy úgy gondoljuk ha valaminek a csökkentése jó, akkor a teljes elhagyása még jobb.  A „több, jobb” elmélet azonban csak a pénz és szép lányok esetén igaz, nem minden esetben.

Szendi Gábor előadásait és cikkeit olvasva egyértelmű, hogy szerinte a magas glikémiás indexű szénhidrátok mint a burgonya szóba sem jöhetnek, bár az édesburgonyát elfogadhatónak tartja. Ez egyébként a paleo egyik nagy paradoxona, mivel ellenzi mind a magas glikémiás indexű ételek fogyasztását, mind a fruktózt, azonban pont a fruktóz az ami által egy szénhidrátban gazdag étel glikémiás indexe alacsony lesz. Számomra furcsa, hogy a bugonya vagy akár a kukorica és a gabonák, miért vannak a finomított szénhidrátok közé besorolva (R) mikor ezek nem finomított szénhidrátok. A finomított verzióik a burgonyakeményítő, kukoricakeményítő/liszt illetve a gabonalisztek és ezekből készült kenyerek és ételek lennének.

Szerintem mindenki jobban jár ha elfelejti a glikémiás indexet, mivel remélhetőleg ha már ilyen szinten foglalkozik a táplálkozással akkor a gyakorlatban is alkalmazza a tanultakat és nagyrészt természetes ételek kombinációját fogyasztja, megfelelő mennyiségű fehérjét, szénhidrátot, zsírt és némi rostot együttesen, nem cukros vizet, vagy főtt tésztát/rizst magában.

A rövid bevezetés után nézzük miért téves maga az elmélet.

Mik okozzák az elhízást

A Taubes féle inzulin-elhízás hipotézis Norbi verziójával ellentétben elismeri a termodinamika első főtételét és az energiaegyensúlyt, azonban azzal érvel, hogy kellett valaminek lennie a környezetben ami kiváltotta a megnövekedett kalóriabevitelt.

Taubes különböző túletetési, és éheztetési, illetve genetikailag elhízottra kódolt állatokról szóló kutatásokat idéz annak bizonyítására, hogy valami biológiai regulációs folyamat az ami felügyeli az elhízást, nem a bevitt kalóriák és elhasznált kalóriák véletlenszerű alakulása.

Ez valóban így van, azonban Taubes nem említi a leptin jelzési rendszert, illetve, hogy több ezer kutatás bizonyítja, hogy a többi állathoz hasonlóan egyedül az agyunk az ami felügyeli a test zsírtömegét, nem pedig a zsírszövetünk vagy az inzulin. Az elhízott egerek amikről szóló kutatásokat Taubes idéz, szintén a leptin jelzési rendszerükben történt génmutáció hatására híznak el. Ennek fényében furcsa, hogy Taubes miért fókuszál az inzulinra, mikor már van egy tudományosan jól bizonyított elmélet a testzsír szabályozására.

Szerepet játszik az inzulin az elhízásban?

Az inzulint az étkezés hatására termeli a hasnyálmirigy, és fő szerepe a glükóz, aminosavak és zsírsavak vérből szövetekbe való vezénylése. Az inzulin továbbá szabályozza a vérben lévő értéküket, így ha a magas inzulin szint hatására visszaesik a zsírsavak oxidációja, akkor ezzel egy időben megnő a glükóz oxidáció és fordítva.

Az inzulin valóban csökkenti a zsírsavak oxidációját és elősegíti a zsírraktározást, lényegében ez az egész elmélet alapja. Nem Taubes volt az első aki előállt ezzel az elmélettel, és valószínűleg nem is ő lesz az utolsó, azonban ez egy rendkívül leegyszerűsített verziója a rendkívül komplex anyagcsere folyamatoknak, és sok fontos tényezőt figyelmen kívül hagy.

Tudományos szinten eddig azért nem foglalkoztak ezzel a hipotézissel mert már rengeteg kutatás, bizonyította azt, amit egyre többen vonnak kétségbe, mégpedig, hogy az össz-kalóriabevitel vagy más néven az energia egyensúly az ami befolyásolja a súlygyarapodást, vagy fogyást, nem pedig az adott étrend makrotápanyag kompozíciója. Sok kutatás pont az inzulin-szénhidrát hipotézis ellenkezőjét találta, mégpedig, hogy a bevitt zsírok csökkentése jobb eredményhez vezet, mint a szénhidrátoké. (R) a teljes cikk pdf formátumban itt olvasható. (R)

Hasonló „metabolikus labor” kutatások 1935-ig nyúlnak vissza, ahol kutatók felügyelték a kutatásban résztvevők energia és makrotápanyag bevitelét és az eredmény egyértelmű – nincs jelentős különbség a zsírok vagy szénhidrátok fogyasztása között, a testsúly szempontjából. 

Tegyük fel, hogy eszünk egy péksüteményt ami 200 kcal-tartalmaz kizárólag szénhidrát formájában. Amint elfogyasztjuk ezt a péksütit gyorsan megemelkedik a vércukor szintünk, majd az inzulin hatására háttérbe szorul a zsírégetés, és a bevitt glükózt kezdjük el energiaként felhasználni. Ha viszont ugyanennyi kcal értékű zsírt viszünk be, akkor valóban nem fog megemelkedni az inzulin szintünk, és nem szorul háttérbe a zsírsavak oxidációja, azonban a bevitt zsírt fogjuk elhasználni energiaként, nem a saját zsírunkat, így a végeredmény a testsúly szempontjából ugyanaz.

Az inzulin elősegíti a túlevést?

Az egyik fő érve az inzulin-elhízás hipotézisnek az, hogy az inzulin túlevéshez vezet, mivel az általa okozott gyors vércukor csökkenés megnöveli az étvágyat.

Nézzük milyen különböző hatása van a különböző inzulin választ produkáló ételeknek a jóllakottságra. Ha a bevitt fehérje és kalóriamennyiség nem változik, akkor a magas szénhidráttartalmú étkezések ugyanakkora vagy magasabb jóllakottság érzést produkálnak mint a magas zsírtartalmúak, és ugyanannyi vagy kevesebb, nem pedig több étel bevitelt okoznak a következő étkezések alkalmával. (R, R1, R2, R3) Annak ellenére, hogy sokkal magasabb inzulin reakciót okoznak.

Az inzulin-elhízás hipotézis hirdetői sokszor nem említik, vagy figyelmen kívül hagyják, hogy bizonyos fehérjék sokszor ugyanannyira stimulálják az inzulint, mint a finomított szénhidrátok. (R) A különböző fehérjék szintén más-más mértékben stimulálják az inzulint, például a tejsavó fehérje jóval nagyobb inzulin választ okoz, mint a tojás, tonhal vagy pulyka, azonban a magasabb inzulin szint ellenére magasabb jóllakottság érzést produkál, illetve elősegíti a kevesebb ételfogyasztást a többi elkövetkezendő étkezés alkalmával. (R) Míg elsőre logikusnak tűnhet a magas szénhidrátbevitel=magas inzulin=éhség és nagyobb kalóriabevitel elmélet, sok esetben ennek pont az ellenkezője figyelhető meg.

Az inzulin-szénhidrát elmélet szerint, a magas inzulin szint csökkenti az anyagcserét, a zsírsavak oxidációjának gátolásával, azonban ennek szintén az ellenkezője figyelhető meg. A magas inzulinszint magasabb energiafelhasználást okoz, nem pedig alacsonyabbat. (R) A cikkből idézve: „A magasabb böjtölés utáni inzulin szint magasabb nyugalmi anyagcserével hozható összefüggésbe, ami gátolhatja a további súlygyarapodást”

Ha az inzulin nem növeli meg az energiabevitelt, és nem csökkenti az energiafelhasználást, akkor mégis hogyan lehetne felelőssé tenni az energia zsírként történő felhalmozódásáért? Az inzulin reakciók átmenetileg csökkentik a zsírsavak oxidációját, viszont ha az egész napos energiafelhasználást nézzük, akkor nincs semmilyen különleges szerepe az inzulinnak ami egyedi módon befolyásolná a zsírraktározást. Sokan jogosan tévesnek ítélik az orvostudomány koleszterin illetve szív- és érrendszeri betegségek kapcsolatáról alkotott elméletét, de mégis biztosak abban, hogy a szénhidrátok és az inzulin a két fő mumusa az elhízásnak, köszönhetően Gary Taubes megnyerő, ám tudományos bizonyítékokban erősen hiányos elméletének. Ugyanúgy ahogy a koleszterinnek nem az a feladata a szervezetünkben, hogy szívinfarktust okozzon, az inzulinnak sem az a szerepe, hogy kövérekké tegyen bennünket.

Az elhízott személyeknél megfigyelhető magas inzulin szint, a következménye az elhízásnak nem pedig az oka, (R) ahogy Taubes és sokan gondolják. Az elhízással járó inzulinrezisztencia azt jelzi, hogy az inzulin jelzési rendszere sérült és a sejtek nem reagálnak jól az inzulinra, azt nem, hogy az inzulin okozná az inzulinrezisztenciát vagy a cukorbetegséget, épp ellenkezőleg. Egy 2006-os kutatás azt találta, hogy az intravénásan folyamatosan adagolt glükóz és inzulin terápia csökkenti a kettes típusú cukorbetegekben az oxidatív stresszt, és visszaállítja a glutation szintjüket (R).

A cukorbetegek folyamatos súlygyarapodásáért sokan az inzulin terápiát okolják, azonban míg az inzulin sokat segít a cukorbetegek egyéb tünetein csak minimális hatása van a súlygyarapodásra. (R)

Taubes egy másik elmélete az, hogy az elhízott személyek annak ellenére, hogy jelentős zsírtömeggel rendelkeznek, belül éheznek, mivel a magas inzulin hatására nem tudják felhasználni a saját zsírjukat. Azonban az elhízott személyeknek magasabb a vérükben található szabad zsírsavak száma, (R) illetve a magas szabad zsírsav szint részben okolható az inzulin rezisztenciáért, illetve az elhízással járó megnövekedett szisztematikus gyulladásszintért. (R) Ha az elhízott személyek esetében magasabb a zsírsav oxidáció, akkor, hogy lehet, hogy nem fogynak? A válasz egyszerű, az étrendjük által ugyanannyi vagy több zsírt és energiát visznek be mint amennyit felhasználnak.

Furcsa, de a magas inzulin szint, (és inzulin rezisztencia) nem segíti elő a jövőbeni elhízást, azok közül akik magasabb inzulin szinttel rendelkeznek, jóval kevesebb a testzsírszázalék gyarapodás mint az alacsony inzulin szinttel rendelkezőknek. (R) Ez a kapcsolat azonban megszűnik amint figyelembe vesszük a kezdeti testsúlyt, így semmilyen kapcsolat nem marad a magasabb inzulin szint és elhízás között. Azoknak akik magasabb testzsírszázalékkal rendelkeznek, általában magasabb az inzulin szintjük, és rosszabb az inzulin érzékenységük, ez azonban a magas testzsír oka, és nem következménye.

Az állítás, amit szintén sokan hirdetnek, miszerint az elhízott személyeknek lassabb az anyagcseréjük mint a sovány személyeknek, és ebből következik, hogy kevesebb energiabevitel mellett is tartják a súlyukat szintén téves. Az már egyértelművé vált, hogy amikor a személyek (különösen elhízottak esetében igaz) saját maguk adják meg a napi ételfogyasztást, legtöbb esetben drasztikusan alábecsülik a bevitt étel és kalóriamennyiséget. (R, R1) Valójában az elhízott személyeknek gyorsabb az alap anyagcseréjük, ami jelzi, hogy a szervezetük próbálja gyorsítani az anyagcserét amennyire tudja, azonban képtelen lépést tartani a beérkező nagy mennyiségű energiabevitellel. (R)

Ez jusson eszünkbe következőnek, amikor valaki azt állítja, hogy ő nem eszik semmit mégse tud fogyni, vagy napi 900 kcalt eszik, és tartja a 100 kg-os testsúlyát. Általában senkit nem illik hazugsággal vádolni, és itt nem is ez a helyzet, egyszerűen sokan nem tudják, hogy mennyi kalóriát visznek be, és rendkívüli mértékben alábecsülik azt. Ha segíteni szeretnénk ezeknek a személyeknek küldjük el nekik a Minnesota Éheztetési Kutatást (R) amiben 1560 kcal-on tartottak embereket fél évig, és mind elvesztette a testsúlya 25%-át és csontsoványra fogyott. A cikk végén található kutatás egyik érdekessége az, hogy elhízott személyeknek 2740 kcalt számoltak ki mint azt a mennyiséget, amivel tartják a súlyukat, és a kutatók meglepetésére a résztvevők fogytak.

A szénhidrátok azon belül is a finomított szénhidrátok okolhatóak az elhízásért?

Remélem sikerült bizonyítanom, hogy miért nem gondolom, hogy az inzulinnak kiemelt szerepe lenne az elhízásban és miért nincs értelme az inzulint felhozni, a szénhidrátok és elhízás közti kapcsolat bizonyítására. Nem csak a szénhidrátok vannak hatással az inzulin termelésre, sok magas fehérjetartalmú étel hasonló mértékben emeli az inzulin szintet mint a finomított keményítők. A finomított és természetes ételek inzulin indexe szintén nagyon hasonló, nincs különbség a teljes kiörlésű vagy finomított szénhidrátok, vagy akár a kekszek és fánkok inzulin indexe között.

Egy kicsit azonban vonatkoztassunk el a tudományos kutatásoktól, és a különféle biomarkerektől és inkább vizsgáljuk meg milyen kapcsolat található a magas szénhidrát bevitel és az elhízás között a különböző népeket és étrendjüket vizsgálva. Towell és Burkitt a „Nyugati Betegségek” című könyvében különféle természeti népeket vizsgált, amelyeknek rendkívül magas volt a szénhidrátbevitele, egyes esetekben a kalóriák 94%-a szénhidrátokból származott.

Étrendjük alapját keményítőben gazdag zöldségek, főleg édesburgonya, manióka, taro és gabonák képezték, rendkívül jó fizikai állapotban voltak és nem voltak elhízva. Amint azonban elkezdték fogyasztani a nyugati ételeket, és keményítő alapú étrendjüket felváltották cukorral, lisztel, növényi olajokkal és jóval több hússal és állati termékkel, gyors ütemben terjedt el az elhízás és megjelentek a civilizációs betegségek.

Weston A. Price szintén primitv törzsek étrendjét vizsgálta. A vizsgált törzsek közül soknak volt szénhidrát alapú étrendje, ami sokszor gabonákra épült. Ennek ellenére, nem voltak elhízva, sőt kiváló fizikai állapotban voltak. Ugyanúgy megfigyelhető volt, hogy ezek a törzsek amint elkezdték a Nyugati ételeket fogyasztani a tradícionális ételeik helyett, megjelent az elhízás és a betegségek.

Kitawa szigetlakói szintén magas szénhidrátbevitellel rendelkeztek, ennek ellenére nem voltak elhízva, sőt nem szenvedtek szív- és érrendszeri betegségektől sem. (R) Étrendjük főleg maniókát, tarot, édesburgonyát és gyümölcsöt tartalmazott, így lényegében az étrendjüknek a glikémiás indexe és glikémiás terhelése is magas volt. Kíváncsi vagyok akik a magas glikémiás indexű és terhelésű szénhidrátokat okolják a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért mint például Szendi Gábor (R, R1) mivel magyarázzák ezt.

A 20. században a legtöbb Ázsiai nép étrendje szintén keményítőben gazdag szénhidrátokon alapult. A fő táplálékuk fehér rizs volt, ami egy finomított szénhidrát, ennek ellenére szinte kivétel nélkül mindannyian soványak voltak, és sokkal kevesebben szenvedtek degeneratív betegségektől. A cukorbetegség Japánban például a harmincszorosára nőtt a 70-es évekhez képest. (R) Miből esznek többet? Hát nem fehér rizsből.

Az inzulin hipotézis követői gyakran érvelnek azzal, hogy a 70-es években megjelenő hivatalos étkezési ajánlások a felelősek az elhízás elterjedéséért, mivel a zsírok csökkentését javasolták aminek hatására az emberek több szénhidrátot kezdtek fogyasztani. Persze azt általában nem említik, hogy szinte senki nem követte ezeket az ajánlásokat, és az átlag amerikai az állati zsírokat főleg növényi olajokra cserélte, nem szénhidrátokra. Az össz zsírbevitel évről évre emelkedik szinte minden nyugati országban, csupán a kalóriák százalékában csökkent kicsit a zsírok aránya a szénhidrátokhoz képest.

Ami viszont teljesen aláássa ezt az elméletet az, hogy az USÁ-ban az 1900-as évek elején, több szénhidrátot fogyasztottak az emberek átlagosan mint a 70-es években. Ez ráadásul finomított magas glikémiás indexű és terhelésű fehér lisztből származott. Ennek ellenére az elhízás nagyon ritka volt. (R) Aminek a fogyasztása jelentősen nőtt, az a hozzáadott zsírok és főleg olajok, sajt, zöldség és gyümölcs, cukros üdítők. A gabona fogyasztás majdnem a felére csökkent 1909-től 1970-re! (R)

A legújabb kutatás

Végül nézzük a NuSI által szponzorált legújabb kutatást, ami az inzulin-szénhidrát hipotézis tesztelésére jött létre. A kutatás célja az volt, hogy kiderítsék jár-e bármilyen metabolikus előnnyel, ha az emberek szénhidrát helyett főleg zsírt fogyasztanak. Ha Taubes elmélete igaz, akkor a szénhidrátok zsírra való cseréjének gyorsabb anyagcserét és fogyást kell produkálnia, az össz kalóriabeviteltől függetlenül.

Taubes egy függetlenül kutatócsoportot bízott meg, hogy ne lehessen bármiféle elfogultságot megállapítani a kutatás létrejötte után. Ez jól mutatja mennyire magabiztos volt az elmélete igazában, azonban ha az elméletünket ilyen teszt alá vetjük, kockáztatjuk azt is, hogy tévedésünk igazolódik. Az új NuSI kutatás itt található. (Referencia)

A kutatás első ránézésre úgy tűnik mintha igazolná a hipotézist, azonban ha megnézzük részletesen, valójában teljesen aláássa azt.

A kutatás 17 elhízott személyt 8 héten keresztül tartott egy kutató laborban. A vizsgált személyeknek nem állt módjukban bármilyen ételt fogyasztani, azon kívül amit a kutatóktól kaptak. Az étrendek kalóriatartalma 2739, a fehérjetartalma 15% volt.

Az első 4 hétben egy magas szénhidrát és cukor tartalmú étrenden voltak aminek 50%-a szénhidrátokból származott, és a kalóriák 25%-a cukor volt.

A második 4 hétben egy nagyon alacsony szénhidrát és cukortartalmú ketogén étrendet követtek, amiben a kalóriáknak csak az 5%-a származott szénhidrátokból, és 80%-zsírból.

A kutatás előre meghatározott elsődleges és másodlagos eredményeket tűzött ki, hogy a kutatás végeztével senki ne tudja elferdíteni a kutatás eredményét.

Az elsődleges eredmények: A teljes kalóriafelhasználásban történő változás, az anyagcsere gyorsasága – mindez metabolikus kamrában történő vizsgálattal megállapítva.

Másodlagos eredmények: Testkompozícióban történő változás DEXA teszt által.

A résztvevők heti két napot töltöttek metabolikus kamrában, ahol a kalóriafelhasználásukat mérték.

Két hetente a testkompozíciójukat megmérték DEXA tesztel, illetve különféle biomarkereket is néztek vérkép alapján.

Az Eredmény

Az eredmények lényegében ugyanazt bizonyították, mint amit ezelőtt már sok kontrollált metabolikus kutatás is igazolt: A kalória kontrollált szénhidrát csökkentett étrendnek, nincs előnye fogyás szempontjából, a magas szénhidrát tartalmú étrendekhez képest, annak ellenére, hogy az inzulin termelés jelentősen csökken, és a ketontermelés beindul.

A ketogén étrend ideje alatt a résztvevők ~100 extra kalóriát használtak fel naponta, de ennek ellenére kevesebbet fogytak zsírból, mint a magas szénhidrát és cukortartalmú étrenden. A résztvevőknek jelentősen csökkent a zsírmentes testtömegük a magas szénhidráttartalmú étrendhez képest, így lényegében a ketogén diéta alatti nagyobb mértékű fogyás részben az izomzat leépüléséből következett, amit jelzett a vizeletben megnövekedő nitrogén tartalom. Ennyit a ketogén diéta „izomvédő” tulajdonságáról.

Ebben a videóban Kevin Hall, a kutatás vezetője tökéletes összefoglalja a kutatás eredményét: Bebizonyosodott, hogy az inzulin-elhízás hipotézis téves.

Gary Taubesról tehát aki a könyveiben és cikkeiben gyakran hazugságként emlegette a kalóriaelméletet, végül kiderült, hogy valójában ő hazudott, és jól meggazdagodott abból, hogy milliókat manipulált a téves elméletével, elhitette az emberekkel, hogy a szénhidrátok és az inzulin felelős az elhízásért, mikor valójában mindig is a kalóriatöbblet volt. Taubes ráadásul új tüzet lehelt a már haldokló Atkins és egyéb alacsony szénhidrát tartalomra épülő irányzatokba, illetve megalapozta az új low-carb diéták sikerét.

Mivel Taubes elméletét olyanok is átvették mint például Mercola, akinek írásai több millió emberhez jutnak el naponta, nem meglepő, hogy mennyire beleivódott az inzulin-szénhidrát-elhízás kapcsolata a köztudatba. Vajon hányan vannak olyanok mint Jimmy Moore, akik meg vannak győződve arról, hogy a szénhidrátok voltak felelősek az elhízásukért, és nem értik miért nem sikerül lefogyniuk már évek óta.

Némi információ Taubesról

Taubes, tovább hirdeti az inzulin, szénhidrátok és elhízás hipotézisét, a Los Angeles Times-ban és úgy tesz mintha ez a kutatás nem történt volna meg. Helyette egy másik kutatásról beszél, amiben egy amerikai TV műsor a „Biggest Loser” résztvevői (Magyarországon talán A nagy fogyás volt a címe a hasonló műsornak) visszahízták a műsor alatt leadott kilókat.

Ebben persze semmi meglepő sincs, ha valaki extrém éhezéssel és túledzéssel gyorsan lefogy, az nem fogja tudni fenntartani az adott állapotát. Taubes lényegében megpróbálja az emberek figyelmét másra terelni, amit „red herring” érvelésnek is hívnak. Például azt állítja, hogy a „National Institute of Health” nem ad pénzt olyan kutatásokra, amik kétségbe vonnák a kalóriamodellt, mikor a NuSI legújabb kutatását pont az NIH támogatta, és a kutatást vezető kutatók maguk is az NIH tagok voltak.

Taubes ahelyett, hogy taglalná a NuSI kutatást ami cáfolja a hipotézisét, inkább figyelmen kívül hagyja azt, és egy másik még folyamatban lévő kutatásról beszél, ahol egyetemistákat osztanak két csoportra és ugyanezt a modellt próbálják bizonyítani amit most cáfoltak. Pár különbséggel – ez nem egy metabolikus laborban lévő kutatás, és csak az étkezések alatt lesznek megfigyelve a résztvevők, magyarul otthon azt esznek amit akarnak. Lényegében egy újabb használhatatlan kutatás, amiben arra kell hagyatkozni, hogy elhízott személyek betartják az előírtakat és nem „esznek félre” otthonukban. Ráadásul a kutatást David Ludwig vezeti, aki nem éppen elfogult a témában, mivel már évek óta a Taubes féle elmélet híve, és nemrég írt egy könyvet, amiben lényegében ugyanazt állítja mint Taubes. (R) Ez a kutatás 13.3 millió dollárba kerül, lényegében teljesen értelmetlen, bármi legyen is a végeredmény, a konklúzióból nem fog bizonyítani semmit.

Gary Taubes mint sokan mások, felfedezte, hogy az emberek mindig valami új, izgalmas dologról akarnak hallani, amit még kevesen ismernek, és általa különlegesek lehetnek. Mindegy, hogy mennyi bizonyíték van valamire, sokan hisznek olyan dolgokban is amire az égvilágon semmi bizonyíték nincsen, lényeg, hogy az átlagtól eltérjen.

Valaki minél több időt és energiát fektet valamibe, annál nehezebb lesz szabadulnia az adott dologtól. Egy idő után teljesen mindegy ki mivel érvel, mennyi bizonyítékot hoz fel az ellenkezője mellett, már nem számít. Ha ráadásul valaki a nyilvánosság előtt állít dolgokat, akkor meg pláne karrier gyilkosságot követne el azzal, ha beismerné a tévedését. Taubesnak esze ágában sincs feladni a karrierjét pusztán azért, mert bebizonyosodott, hogy tévedett.