Dr. Váczi Péter kriminális tevékenysége

Nemrég egy rövid bekezdést szenteltem már a doktor úrnak, de ha valaki tényleg megérdemli a részletes kritikát és a figyelemfelhívást a kártékony működésére az ő. Próbálom nagyon röviden és tömören összefoglalni a témát, kitérve az összes fontos dologra. Esetében nem csak szakmai kritikáról lesz szó, mivel érdemes felhívni a figyelmet pár egyéb “érdekességre” is. Például, hogy 2006-ban lejárt engedéllyel kezel súlyos betegeket, miközben külföldi alapítványi támogatásnak álcázza a szolgáltatását.

Keresőbe írjátok be, hogy Váczi Péter
A nyilvántartási száma: 55406

Röviden összefoglalva Dr. Váczi Péter munkáját:

Kihasználja azt, hogy sokan csalódnak a modern orvoslásban krónikus betegségeik kapcsán, és úgy állítja be mintha nála lenne a “természetes megoldás”. Ez jól ismert stratégia az alternatív gyógyászatban, csak sajnos attól, hogy a modern orvoslás nem volt hatékony, a kristálygyógyítás, kézrátétel, vagy imádkozás sem feltétlen működik.

De hát Dr. Váczi Péter táplálkozási terápiát javasol, a táplálkozásról pedig mindenki tudja, hogy mennyire fontos az egészséghez. A probléma csak az, hogy ő egy teljesen természetellenes, extrém ketogén/karnivor diétát ajánl, aminek hatékonyságát semmi sem bizonyítja az alkalmazott betegségek esetén, a táplálkozástudományi kutatásokból az viszont egyértelmű, hogy hasonló étrendbe hosszútávon még egészséges emberek is belebetegednek. A szomorú helyzet az, hogy sajnos nem gyógyítható minden krónikus betegség táplálkozással sem, aki ezt állítja az hazudik és átveri a kiszolgáltatott betegeket. Ezeket a javaslatait Váczi doktor jelenleg 10000-25000 dollárért(~3,5-8,8 millió forintért) kínálja, miközben persze megállás nélkül kritizálja a gyógyszeripar és más orvosok profitéhségét.

Az állításaiból/ajánlásaiból csak párat említenék, sok értelme nincs részletesen cáfolni őket mert ő is az a fajta “holisztikus” orvos aki a kutatási eredményeket képtelen értelmezni, azokat nem fogadja el, gyakorlatilag minden állítása amik alapján a legsúlyosabb betegeket kezeli, kizárólag személyes tévképzeteiből, biokémiai folyamatokból, vagy más szaktekintélyektől származik.

Hogy megértsük a helyzet súlyosságát, kezdésnek elég csak a promó videó állításait megtekinteni a Dr. Tóth Lénárd gyógyszerésszel készült új közös podcast epizódjaik elején:

“Az úgynevezett gyógyszerek csupán a tüneteket tüntetik el” – Tényleg? Az antibiotikumok is?

“A szénhidrát a világ legveszélyesebb kemény drogja” – Annyira veszélyes drog a szénhidrát, hogy szinte minden egészséges és hosszúéletű népcsoport étrendjének legnagyobb része ebből áll, és napi többször fogyasztják, ahogy szinte minden élő ember is a Földön.

“A standard onkológia egy olyan sötét zsákutca, ahol a megoldást az ellenkező irányban keresik, mint ahol az rejtőzik.” – Természetesen a világ összes biotechnológiai cége, rákkutatója és onkológusa akik kizárólag rákkutatással foglalkoznak és óriási pénzekből próbálnak hatékony terápiákat kidolgozni, pontosan az ellenkező helyen keresik a megoldást mint kellene, de Váczi Péter aki azt sem képes megérteni, hogy a ketogén diéta nem egy természetes étrend, felfedezte a rák ellenszerét.

Tényleg képes sikeresen gyógyítani a rákot és a súlyos autoimmun betegségeket, vagy csak szívesen kísérletezik rákos betegeken milliókért?

“A növények az ellenségeink! Hajmeresztő kijelentés, amit a legtöbben – élükön a vegetáriánusokkal – mereven vissza fognak utasítani. A tudományos tények azonban makacs dolgok, nem törődnek a mainstream irányzatokkal és más tévedéseken nyugvó táplálkozási doktrínával sem.” – Ez az idézet, az egyik blogbejegyzéséből van, ahol természetesen nem ad meg egyetlen tudományos hivatkozást sem, ezt neki el kell hinnünk, hiszen ő így gondolja. Lehetne folytatni további állításaival, majd esetleg videó formájában megteszem, de több időt nem pazarolnék rá hiszen stratégiája a minél extrémebb butaságok magabiztos prezentálása, bizonyítékok nélkül. Érdekes módon a béláteresztést/emésztőrendszeri gyulladást tartja a krónikus betegségek fő okozójának, csak épp az általa ajánlott étrend mindkettőt jelentősen fokozza.

Összefoglalva a munkáját, hogy mindenki értse: Dr. Váczi Péter orvosként nem azokat a gyógymódokat alkalmazza daganatos és más súlyos betegségek kezelése esetén, aminek a működésére van bármilyen bizonyíték, és amit orvosként a hivatalos protokollok szerint alkalmaznia kellene, hanem amit ő ezeknek a betegségeknek a gyógyítására kitalált.

Természetesen nem is kezelhetne hasonló súlyos betegeket, mivel nincs hozzá megfelelő szakirányú képesítése, sőt 2006-ban még az engedélye is lejárt amit azóta sem újított meg. Véleményem szerint ez teljes mértékben kimeríti az orvosi tekintéllyel való durva visszaélés és kuruzslás fogalmát, aminek büntetőjogi következménye kellene, hogy legyen.

Röviden az általa is ajánlott hús/zsír/belsőség alapú ketogén étrendről:

A doktor úr, és társasága úgy állítja be, mintha ez lenne az ember természetes és legegészségesebb étrendje, hiszen az ősember is vadászott. Mi a probléma ezzel a véleménnyel? Mit mondanak a tények?

Antropológiai tanulmányok alapján az ősember sok növényi ételt is fogyasztott, olyan bizonyítékot viszont sosem találtak ami kizárólagos húsevésre utalna.(1,2,3,4,5) A “vadászó húsevő ősember” koncepciója tehát nem más mint egy legenda.(6) Minél termékenyebb volt egy terület, az ősemberek annál több növényi ételt fogyasztottak, és minél kietlenebb, annál több energiát és időt fordítottak a növényi ételek beszerzésére.

A vizsgált primitív populációk és egészséges tradicionális népcsoportok kivétel nélkül fogyasztottak növényi ételeket is. Sőt, általában ezek domináltak az étrendjükben.(7,8,9,10,11)

Soha egyetlen vizsgált népcsoport sem volt hosszútávon ketózisban, vagy ketogén étrenden. Az olyan népcsoportok körében, akik ketogén közeli életmódra kényszerültek(pl. eszkimók/inuitok), egy olyan génmutáció alakult ami képtelenné tette őket a ketózisra,(12) hogy több cukrot tudjanak előállítani, de cserébe a koplalástól hamar kómába esnek. Annyira egészséges hosszútávon a ketogén diéta, hogy egy táplálékban bizonytalan környezetben való pár napos koplalásba is belehalnának, de evolúciósan még ez is kisebb kockázatot jelentett mint az állandó ketózis. Dr. Váczi Péter bizonyára bölcsebb az öreg természetnél, vagy ha neki úgy tetszik a jó Istennél.

Nincs egyetlen hiteles tanulmány sem, ami akár csak utalna arra, hogy a hús/zsír/belsőség alapú ketogén étrend hatékonyan gyógyítja a rákot, a krónikus emésztőrendszeri gyulladásos betegségeket vagy más hasonló súlyos betegséget. Van egy másik gyógyító csapat, ők publikálnak eredményeket is, természetesen szinte kizárólag esettanulmányokat, amiket lefordíthatunk arra, hogy azokat az eseteket hozzák csak nyilvánosságra amiknél valamilyen javulást sikerült igazolniuk, míg azokat nyilván nem amiknél negatívum látható. Randomizált vizsgálatokról szó sincs, ergo minden állításukat el kell hinnünk nekik is. Dr. Váczi Péter honlapja alapján tőlük “merített inspirációt”.

Váczi Péter bizonyítéka a módszerének sikerére például az volt, hogy az egyik vele készült podcast epizódban bemutat 2 beteget akiknek valamennyit javult az állapota,(bár az egyiket Váczinak másik orvoshoz kellett irányítania) miközben próbálja eltitkolni az összes olyan páciensének eredményét akinek hatástalan, vagy kifejezetten káros volt az ajánlása. De tényleg, hol van a rengeteg páciense aki felgyógyult a súlyos stádiumú rákból? Van egyáltalán bárki akinek ez sikerült? Hány daganatos beteget “kezelt” Váczi Péter az elmúlt évek során, mégsem látom a rengeteg sikeres gyógyulás beszámolóját a honlapján. Ha engem meggyógyítana egy orvos súlyos daganatos betegségből természetes módszerekkel, azonnal világgá kürtölném. Ehhez képest a honlapján egyetlen hasonló esettanulmány sincs megosztva.

Üzleti modellje:

Dr. Váczi Péter is folyamatosan felhozza a gyógyszeripar és egyéb orvosok profitéhségét, míg magát szentként pozícionálva úgy állítja be mintha semmi pénz nem lenne abban amit csinál, hiszen ő természetes módszerekkel gyógyít ami nem profitábilis. Nézzük mit mondanak a tények!

A szolgáltatása és terápiás ajánlásai több millió forintba kerülnek, 3 órás konzultáció és 3 hónapos utánkövetés 3,5 millió forint. Kell magyarázni, hogy miért lehet ebből profitálni? Úgy állítja be mint valami extrém prémium szolgáltatás közben lényegében működési engedély és megfelelő szakképesítés nélkül elmondja, hogy egyél húst zsírral, májjal, aggyal lehetőleg nyersen, és majd meggyógyulsz. Ha mégsem gyógyulsz, akkor az a te hibád, hiszen ez csak azzal magyarázható, hogy nem tartottad be a programot, vagy nem AKARSZ meggyógyulni. Váczira is jellemző, hogy a szakmai kompetencia teljes hiányát rendkívüli magabiztossággal és lekezelő, kioktató stílussal kombinálja akár nyilvánosan is. Ez a beszélgetés például egy nyilvános csoportban zajlott az egyik páciensével, jól látható miről beszélek.

Van egy amerikában bejegyzett “alapítványa” is, ami 80%-át “átvállalja” a költségeknek. Ehhez csupán alá kell írnunk egy olyan szerződést, hogy a programot a:

“szomatikus és mentális egészségi állapotom javítására alkalmasnak találom”.

“A program elvégzését megszakítás nélkül, maradéktalanul vállalom.”

“Vállalom, hogy a program önhibámból történő megszakítása esetén a támogatási összeget az Innatus Foundation számlájára 8 egyenlő részletben, nyolc egymást követő naptári hónap alatt visszatérítem. Vis maior esetén a visszafizetés alól mentesülök, amennyiben a vis maior-t hitelt érdemlően bizonyítani tudom.”

Tehát összefoglalva, ha aláírja valaki, hogy a teljesen természetellenes és alaptalan program megfogja gyógyítani, és vállalja látatlanba, hogy 3 hónapig követi a tarthatatlan étrendet, akkor “csak” 700 ezer forintot kell fizetnie a programért. Amennyiben nem képes betartani a tarthatatlan javaslatokat, úgy vissza kell fizetnie részletekben a teljes 3,5 millió forintnyi összeget. Egy súlyos, gyakran haldokló és a gyógyulás reményében bármire hajlandó krónikus betegtől ez igazán etikus kérés. Nyilván nem a pénzről szól ez Váczi doktornál sem, hogyan is feltételezhet ilyet bárki róla? Nem is értem.

A “Támogatás igénylő lap”= szerződés itt látható:

Végül pedig megosztanám egy régi betege tapasztalatát, aki természetesen ehhez hozzájárult:

Judit: “Sziasztok 🙂 nagyon egyszerű ajánlása volt. Ne egyek semmi mast, csak tiszta forrásból származó húst és rengeteg zsírt. Ennyi. Emlékszem, volt amikor kimentem a strandra és amíg mellettem tolták a lángost a jégkrémmel én elővettem a zsíros húsomat és azt csócsáltam. Belsőséget is kellett ennem sokat. Amikor hónapok óta fostam, ami persze nem szamitott gáznak és különféle testi tüneteim voltak főleg hormonálisan (szorongás,heves szívverés stb), akkor kitalálta a nyers húsevést faggyúval. És kb. egy hónapig igy ettem. Totál roncs voltam, reggeli és ebéd ledarált marhahús és faggyú mellé sóval. Semmi más. Meg amikor bekerültem pszichiátriára akkor is fagyasztott húsokat hordtak be nekem és ott daráltam titokban a szobában reggeli előtt. Aztán jöttek a műtéteim. Emlékszem az első műtét előtt a kórházban kaptam egy tál zöldségleves levet. Annál jobban hónapok óta nem esett semmi. Ha ettem volna egy kurva darab zöldet, vagy cseppentettem volna valami illóolajat, akkor Váczi szerint kb. el is tettem volna magam láb alól. Egyszer elmondta, hogy volt egy rákos páciense, aki áttért a pkd-ra, de az istennek nem akarta abbahagyni a napi 1 db almájának az evését. És meghalt. Szerinte az alma miatt…. Agyrém. Azt is mondta egyszer, hogy ha csalok, akkor a vastagbelem úgy be fog gyulladni, mint a pokol tüze és sztómával fogom végezni. Akkor megkérdeztem tőle, hogy miért is lenne az olyan rossz, akkor legalább nem lennék már ennyire szarul. Kiröhögött. Mit ad Isten, évekkel később százszor jobban érzem magam sztómával, vastagbél nélkül. A colitisem pedig soha nem volt olyan szar állapotban, mint a pkd alatt. Nyilván azért, mert csaltam, nyilván. Ja nem.”

Ezek azok az esetek, amiket a hasonló alternatív “gyógyítók” sosem hoznak nyilvánosságra, sőt minden erejükkel azon vannak, hogy eltitkolják őket. Azóta egyébként rengeteg hasonló levél érkezett hozzám, nem egyedi esetről van szó.

Végül pedig nézzük, hogy egyáltalán kiknek köszönheti ez az orvos, hogy ilyen sikeres tudott lenni a teljes téboly ellenére?

Dr. Váczi Péter Jelenleg Dr. Tóth Lénárd szakgyógyszerész, és “fms szakértővel” nyomul, már van 5 új közös podcastjuk nekik is, sőt mint megtudtam a TikTokon is jelen vannak az erős idegzetűeknek való podcast részletek. “Aki sok növényt eszik, annak biztos, hogy béláteresztése van, ez egy rossz hír a vegánoknak és vegetáriánusoknak. Csak sajnos ez egy megkerülhetetlen faktum…” – Még jó, hogy béláteresztésük van különben nehéz lenne bármilyen tápanyagot felszívni, láthatóan a két főhősünk is hiszi, hogy a növényi ételek minden baj forrásai.

“Tudtad, hogy a zöldségevéssel nem csak az állatoknak ártasz, de közben magadnak is?” – teszi fel a költői kérdést Dr. Tóth Lénárd, hát nyilván nem tudtuk, de most szerencsére már mindenki tudja, így, hogy két “szakértő” kijelentette a TikTokon egy 25 másodperces videóban.

Tóth Lénárd gyógyszerészről túl sokat nem tudok egyébként, párszor ránéztem az oldalára, ahol hivatkozásokat nélkülöző ketós elfogult posztjai voltak, az meglep, hogy Váczival társult mert ennél azért értelmesebbnek gondoltam. Láthatóan a 10-25000 dolláros szolgáltatásoktól neki is felcsillant a szeme, szörnyű ahogy próbálja megmagyarázni a videók alatt, hogy ez amúgy egy teljesen reális ár! Persze a TikTok videók végén látható a DRTOTHLENARDHU kuponkódja, amivel megkapjuk a már említett 80%-os “kedvezményt”. Eltelt több mint egy hét az eredeti bejegyzés óta, se Váczi doktor, se Tóth Lénárd nem reagált semmit nyilvánosan, hogy is tehetnék.

Nagyon köszönöm azoknak a betegeknek, követőimnek és influenszereknek akik like-al, kommenttel, vagy megosztással segítették, hogy minél több emberhez eljusson ez a fontos üzenet! Szeretném ha minél több jelenlegi, és jövőbeli beteget elérnék, hogy még véletlenül se essenek áldozatul ezeknek az embereknek, se anyagilag, se egészségileg.

Amióta a Facebook oldalamon megosztottam az eredeti bejegyzést, rengeteg további ex páciens/beteg írt vele kapcsolatban, amiket a beleegyezésükkel, anonim módon továbbítottam is a megfelelő helyekre.

Az eredeti bejegyzésre 206 like, 132 komment és 43 megosztás érkezett, aminek köszönhetően eljutott olyan személyekhez is, akik remélhetőleg majd jóval több embert elérnek. Ahogy a személyes történetemben is írtam: Ha többen csatlakoznának és nem félnének a konfliktustól, akkor már hiába próbálnak meg engem vagy mást ellehetetleníteni, elindul egy mozgalom amit nem lehet megállítani, és a butaságokra alapuló birodalmak kártyavárként omlanának össze egy pillanat alatt. Ebben az esetben úgy néz ki jelenleg pontosan ez történik, őszintén remélem, hogy sok beteg ember hasznára.

Források:

1.Ungar PS, Sponheimer M. The diets of early hominins. Science. 2011 Oct 14;334(6053):190-3. doi: 10.1126/science.1207701. PMID: 21998380.

2.Ungar PS. Dental evidence for the diets of Plio-Pleistocene hominins. Am J Phys Anthropol. 2011;146 Suppl 53:47-62. doi: 10.1002/ajpa.21610. PMID: 22101687.

3.Singh A, Singh D. The Paleolithic Diet. Cureus. 2023 Jan 25;15(1):e34214. doi: 10.7759/cureus.34214. PMID: 36843707; PMCID: PMC9957574.

4.Eaton SB, Konner M. Paleolithic nutrition. A consideration of its nature and current implications. N Engl J Med. 1985 Jan 31;312(5):283-9. doi: 10.1056/NEJM198501313120505. PMID: 2981409.

5. https://www.mashed.com/1098278/what-did-cavemen-really-eat-during-the-paleolithic-period/

6.Húsevő Paleo Diéta legendája https://blogs.scientificamerican.com/guest-blog/the-true-human-diet/?WT.mc_id=SA_syn_BusinessInsider

7.Weston A. Price: Nutrition and Physical degeneration (könyv)

8.Lindeberg S, Eliasson M, Lindahl B, Ahrén B. Low serum insulin in traditional Pacific Islanders–the Kitava Study. Metabolism. 1999 Oct;48(10):1216-9. doi: 10.1016/s0026-0495(99)90258-5. PMID: 10535381. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/10535381/

9.Marlowe FW, Berbesque JC, Wood B, Crittenden A, Porter C, Mabulla A. Honey, Hadza, hunter-gatherers, and human evolution. J Hum Evol. 2014 Jun;71:119-28. doi: 10.1016/j.jhevol.2014.03.006. Epub 2014 Apr 17. PMID: 24746602. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/24746602/

10.Lipski E. Traditional non-Western diets. Nutr Clin Pract. 2010 Dec;25(6):585-93. doi: 10.1177/0884533610385821. PMID: 21139122.

11.http://wholehealthsource.blogspot.com/search/label/native%20diet

12.Nicola Hale,Inuit metabolism revisited: what drove the selective sweep of CPT1a L479?,
Molecular Genetics and Metabolism,
Volume 129, Issue 4,2020,Pages 255-271,
ISSN 1096-7192,
https://doi.org/10.1016/j.ymgme.2020.01.010. https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1096719220300329


Messer Máté
Messer Máté

Saját krónikus betegségsorozatom hatására kezdtem el foglalkozni a táplálkozással és az egészséges életmóddal. Azért hoztam létre ezt a honlapot, hogy meggyőzzek minél több embert arról, hogy az életmódunknak hatalmas szerepe van az egészségünkben, illetve tudományos és tapasztalati tudásomat felhasználva szeretnék segíteni abban, hogy jó döntések által minél többen egészségesen éljünk.

Articles: 44

Leave a Reply